Dolná 32, 076 84 Kapoňa, Kapoňa 076 84, Szlovákia
Levendulaültetvény Kaponyában
Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a gyógynövénytermesztéssel kapcsolatos rendezvények és a gyógynövényt tartalmazó termékek. Ez a trend Felső-Bodrogközt sem kerülte el, a Lelesz községhez tartozó Kaponyában 2016-ban hozták létre családi vállalkozás keretében a térség első levendula ültetvényét. A tulajdonosnő 1000 bokor francia levendulát hozott Tihanyból, melyekből mára csodaszép egybefüggő ültetvény lett. A levendula virágából illóolajat pároltatnak, gyógyvizet nyernek, testápoló olajat, fürdősót és szörpöt is készítenek. A közelben lévő méhkasok méhei is kedvelik az ültetvényt, így a méhészek levendulamézet is készítenek.
A levendulát kedvelő közönség előtt 2019-ben nyitották meg először az ültetvényt, 2020 júniusában már második alkalommal rendezték meg a Szedd magad! akciót. Ilyenkor a levendula virágzás idejére megnyitják az ültetvényt és a látogatók saját maguk szüretelhetik le a levendula virágait. Emellett fotózkodásra is lehetőség nyílik a levendulaültetvényen elhelyezett vintage stílusú lócák és asztal mellett.
A levendulaültetvény mellett egy kis horgásztó, házi szárnyasok és barátságos dámszarvasok várják a családokat.
Az idei Szedd magad! akció két hétig tartott, a levendula másodvirágzása jó idő esetén szeptember-októberben várható, akkor ismét megtekinthető az ültetvény.
Levandulová farma Kapoňa
V dnešnej dobe sú bylinné akcie a bylinné produkty čoraz populárnejšie. Tento trend sa nevyhol ani Hornému Medzibodrožiu, keď v roku 2016 bola v rámci rodinného podniku založená prvá levanduľová plantáž v Kaponi patriaciej k obci Leles. Majiteľ priniesol 1 000 kríkov francúzskej levandule z maďarského Tihanyu, ktorá sa na dnes stala nádhernou súvislou plantážou. Kvety levandule sa používajú na odparenie éterického oleja, získanie liečivej vody a na výrobu telového oleja, kúpeľovej soli a sirupu. Plantáž sa páči aj včelám blízkych včelstiev, preto včelári vyrábajú aj levanduľový med.
Plantáž bola pre verejnosť obľubujúcu levanduľu prvýkrát otvorená v roku 2019 a v júni 2020 sa druhýkrát konala akcia Nazbieraj si sám!. Farma je otvorená počas obdobia kvitnutia levandule a návštevníci môžu kvety levandule zbierať sami. Môžu sa tiež fotografovať vedľa lavičiek a stola v štýle vintage na levanduľovej plantáži.
Okrem levanduľovej farme na navštevujúce rodiny čaká aj malý rybník, domáce vtáky a priateľský daniel.
Tento rok akcia Nazbieraj si sám! trvala dva týždne, druhé kvitnutie levandule za dobrého počasia je v septembri až októbri, kedy je možné plantáž znovu prehliadnuť.
Lavender plantation in Kapoňa (Kaponya -Lelesz)
Nowadays, herbal events and herbal products are becoming more and more popular. This trend did not avoid Upper Medzibodrožie either, in 2016 the first lavender plantation in the region was established in Kapoňa, belonging to the village of Leles, within the framework of a family business. The owner brought 1,000 bushes of French lavender from Tihany, which has now become a beautiful contiguous plantation. Lavender flowers are used to evaporate essential oil, obtain medicinal water, and make body oil, bath salt and syrup. The bees of the nearby beehives also like the plantation, so beekeepers also make lavender honey.
The plantation was first opened in 2019 in front of the lavender-loving audience, and in June 2020, the Take it Yourself! action was organized for the 2nd time. In this case, the plantation is opened during the lavender flowering period and visitors can harvest the lavender flowers themselves. You can also take photos next to the vintage-style benches and table on the lavender plantation.
In addition to the lavender plantation, a small fishing pond, domestic birds and friendly fallow deer await families.
This year Take it yourself! action lasted for two weeks, the second flowering of lavender is expected in September-October in case of good weather, then the plantation can be viewed again.
Források:
https://www.facebook.com/ttomojkova/posts/10222999024340085 16.58 percnél