076 51 Pribeník, Perbenyik Kassai kerület 076 51, Szlovákia
Lóverseny – Perbenyiki Szakközépiskola Májusi díja
A májusban Felső-Bodrogközbe látogató nem hagyhatja ki a perbenyiki lóversenyt. Ez a vidék egyik legnagyobb látogatottságnak örvendő rendezvénye, amelyet emberek ezrei tekintenek meg minden évben. A verseny szervezője a helyi Mezőgazdasági Szakközépiskola, támogatója pedig Kassa Megye, az önkormányzat és számos vállalkozás. A díjugratásnak a szakközépiskola udvara, vagyis a régió nevezetességének számító Majláth-kastély udvara ad otthont. Már ezért érdemes a rendezvényre ellátogatni.
A szakközépiskola vezetősége és munkatársa az évente megszervezésre kerülő díjugratással hűen ápolják azt a nemes hagyományt, amelyet a kastély egykori tulajdonosai, a Mailáth család hagyott örökül. A család már 1809-től foglalkozott szakosító lótenyésztéssel, ezzel is felpezsdítve a falu életét. Az első lóversenyt Perbenyikben ugyanis 1900-ban rendezte a gróf Mailáth Józsefné által vezetett Jótékonysági Nőegylet, majd ennek tiszteletére közel 100 év múlva 1997-ben, Demeter János, a nagysárosi ménes tulajdonosa ötlete alapján, szervezte meg első alkalommal a szakközépiskola a díjugratást, amelynek népszerűsége azóta is töretlen.
A Perbenyiki Szakközépiskola Májusi díja több mint 4000 embert vonz az iskola területére. A díjugratáson a szlovákiai lovas klubok képviselőin kívül magyarországi és csehországi lovasok is megméretik magukat. A verseny 4 kategóriában zajlik, magasság alapján szétosztva.
A rendezők kísérő programokkal is kedveskednek a látogatóknak, pl. csikósok fellépése, a rendőrség lovas és kinológia szakos rendőreinek mutatványa, történelmi vívás, póni lovas lovaglás, ugrálóvár, csúszda, traktor és munkagép kiállítás, büfésor szlovák és magyar gasztronómiai specialitásokkal, de nem hiányozhat a zene és a tánc sem.
Jazdecké preteky – Májová cena SOŠ Pribeník
V roku 1997 začala Stredná odborná škola v Pribeníku písať novodobú históriu jazdeckých pretekov v regióne Horného Medzibodrožia, ktorou nadviazala na jazdecké preteky, ktoré tu v Pribeníku na prelome 19. a 20 storočia usporadúval gróf Majláth, bývalý majiteľ kaštieľa- dnes sídla školy – za účinnej podpory svojej manželky a Medzibodrožského dobročinného spolku. V súčasnosti organizátorom podujatia je škola s dotáciou Košického kraja a taktiež aj miestnej samosprávy a iných podnikateľov. Preteky sa konajú na nádvorí odbornej školy, teda na nádvorá Kaštieľa Majláthovcov, ktorý je dominantou regiónu. Už aj preto sa oplatí toto podujatie navštíviť.
Vedenie a pracovníci strednej odbornej školy verne pestujú ušľachtilú tradíciu, ktorú zdedili od bývalého majitelia kaštieľa, od rodiny Majláthovcov. Rodina sa špecializovala na chov koní od roku 1809, čím oživila život v opbco. Prvé konské dostihy v Pribeníku usporiadal Charitatívny ženský spolok pod vedením manželky grófa Józsefa Majlátha v roku 1900 a potom takmer o 100 rokov neskôr v roku 1997 na základe myšlienky Jánosa Demetera, majiteľa žrebčína vo Veľkom Šariši, SOŠ po prvý raz zorganizovalo parkúrové skoky. odvtedy sa to nezlomilo.
Májová cena Strednej odbornej školy v Pribeníku priťahuje do areálu školy viac ako 4 000 ľudí. V parkúrovom skákaní okrem zástupcov slovenských jazdeckých klubov súťažia aj maďarskí a českí jazdci. Súťaž sa koná v 4 kategóriách podľa výšky koňa.
Organizátori návštevníkom poskytujú aj sprievodné programy, napr. vystúpenie čikóšov, kaskadérske kúsky policajných jazdeckých a kynologických policajtov, historické šermovanie, jazda na poníkoch, skákací hrad, šmykľavka, výstava traktorov a strojov, bufet so slovenskými a maďarskými gastronomickými špecialitami, a taktiež nesmie chýbať ani hudba a tanec.
Horse Racing – The May Award of thr Vocational School in Pribeník
A visitor of Upper Medzibodrožie in May cannot miss the Pribeník horse race. It is one of the most visited events in the region, watched by thousands of people every year. The competition is organized by the local Agricultural Vocational School and sponsored by Košice County, the municipality and several companies. The show jumping is hosted by the courtyard of the vocational school, that is the courtyard of the Majláth castle, which is the landmark of the region. That is why it is worth visiting the event.
The management and staff of the vocational school faithfully nurture the noble tradition that the former owners of the castle, the Majláth family, inherited by the annual show jumping. The family has been engaged in specialized horse breeding since 1809, thus enlivening the life of the village. The first horse race in Pribeník was organized by the Charity Women’s Association led by Count Majláth Józsefné in 1900, and then almost 100 years later it was organized in 1997, based on the idea of János Demeter, the owner of the stud farm in Nagysáros, its popularity has been unbroken ever since.
The May Award of the Vocational School in Pribeník May attracts more than 4,000 people to the school grounds. In addition to the representatives of the Slovak equestrian clubs, the Hungarian and Czech equestrian competitors also compete in the show jumping. The competition is held in 4 categories, divided by height.
The organizers also provide visitors with accompanying programs, e.g. the performance of foals, the stunt of the police’s equestrian and cynology police officers, historical swordplay, pony riding, bouncy castle, slide, tractor and machine exhibition, buffet with Slovak and Hungarian gastronomic specialties, but music and dance are also not to be missed.
Forrás:
https://felvidek.ma/2019/05/dijugrato-verseny-a-bodrogkozben/
https://ma7.sk/sport/dijugrato-verseny-perbenyikben
https://felvidek.ma/2019/05/dijugrato-verseny-a-bodrogkozben/