Tákos, Bajcsy-Zsilinszky utca 29., Tákos Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4845, Magyarország
A „Mezítlábas Notre Dame” Tákoson
Cím: Tákos, Bajcsy-Zsilinszky utca 29.
Tákos tóháti település, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Bereg szívében fekszik. A település a legmagasabb pontján áll a Bereg talán egyik legszebb kulturális hagyatéka, a magyarországi népi építészet gyöngyszeme a tákosi református templom, a „mezítlábas Notre Dame”.
A templom legősibb része 1766-ban épült. Az építési dátumot megörökítő “kazettán” olvashatjuk: “ANNO 1766-BAN, DIE 30 JUNY”
Azt tartják róla, hogy: “a nép emelte magának fából és sárból”, abban az időben, amikor Mária Terézia rendelkezései megtagadták a követ és a téglát a reformáció híveitől. A tákosiak megmutatták, hogy akkor is szép templomuk lesz. A királynői utasítások ellenére megépítették abból, ami adva volt bőven a beregi embernek: fából és sából, mint a fecske a fészkét. A „mezítlábas Notre Dame” elnevezés onnan ered, hogy a paticsfalhoz használt sarat mezítláb kellett dagasztani.
Az egész építmény alig nagyobb egy régi parasztháznál. A nyugati végében beépített karzat van. A templom földje döngölt agyag, már az anyaga és méretei is különlegesek, de ami igazán kiemeli a ránk maradt hasonló falusi templomok közül, az a templombelső.
A mennyezeten úrhímzésre emlékeztető világot láthatunk a beregi keresztszemes hímzés híres növénymotívumairól, melynek Tákos az egyik központja.
Az 58 festett kazetta Asztalos Lándor Ferenc mester munkáját dicsérik. A kazettákon különböző virágmotívumokat csodálhatunk meg, a közéjük tett feliratos táblákon pedig a templomépítés története olvasható. Érdekes módon a fakazetták között nincs két egyforma. Jellemző motívumok a tulipán, szarvas, színekben a piros és a kék dominál.
Különlegesnek számít az épület megvilágítása is: az ablakok napkelettől déli irányban helyezkednek el a falon, így a fény körbejár, a lemenő nap pedig az egészen keresztülvilágít. A templom december 24-én új életre kel, ilyenkor a fény pontosan az első sorban lévő magyar jelképére, a turulra esik.
A templomnak van egy ikertestvére is, mely Csetfalván, a határon túli Kárpátalján található.
A templom melletti fa harangtornyot az 1980-as években eredeti rajzok alapján építették újjá.
Az idő vasfoga a templomot sem kímélte számos felújítás után a jelenlegi formáját 1986-ban érte el régi rajzok, képek alapján. A 2001-es árvíz a templomot is elért, ám azóta szépen felújítva várja a látogatókat.
Forrás:
https://kirandulastippek.hu/felso-tisza-videke/takos-reformatus-templom