Egy fergeteges hangulatú népzenei napnak lehettek a részesei mindazok, akik július 17-én ellátogattak Borsiba a Nagykapos és Vidéke Társulás és az Ádám házaspár nevéhez fűződő rendezvényre, a II. Bodrogközi és Ung-vidéki Folklór Számadásra. A magyar népzene, néptánc és népi hagyományok ápolása került a figyelem középpontjába ezúttal II. Rákóczi Ferenc szülőfalujában, Borsiban.
Az idei folklórmegmérettetés már a második az Ung-vidéki és Bodrogközi seregszemlék sorában, az elsőre még 2019-ben került sor Nagyszelmencen. Akkor a néptánc világában jártas Ádám Norbert és felesége, Csilla kezdeményezésére megszólították a bodrogközi és Ung-vidéki csoportokat, hogy mutassák be tudásukat egy hozzáértő szakmai zsűri előtt, mely tanácsaival segíteni tudja a csoportok jövőbeli munkáját. Fontos volt, hogy számba vegyék, hol működnek valóban élő hagyományőrző csoportok a Kelet-Felvidéken és azt, hogy azok milyen szinten vannak.
Idén is hasonló céllal szervezték meg a rendezvényt, ami most különösen fontos volt, hiszen a koronavírus-járvány valamennyi kulturális közösségünkre bomlasztólag hatott. A csoportok már nagyon várták a rendezvényt, mely értékes találkozási és fellépési lehetőséget adott a népi hagyományokat bemutató csoportoknak.
A Folklór Számadásnak ezúttal Borsi község művelődési háza adott otthont. Délelőtt gyermekprogramok várták az érdeklődőket Ringató foglalkozással, hangszerbemutatóval, népi körjátékokkal, kirakodóvásárral és kézműves foglalkozásokkal.
A hagyományőrző csoportok szemléjére délután került sor, melyre Bodrogközből, Ung-vidékről, Zemplénből és határon túlról (Kárpátalja, Magyarország) is érkeztek gyermekek és felnőttek alkotta népi együttesek, tánccsoportok és népdalkörök, hogy bemutassák tudásukat és viseletüket a közönségnek.
A népzenei nap része volt a közös népdaltanulás, valamint egy szakmai beszélgetés a csoportok vezetői és a seregszemle megálmodói – Gabri Rudolf, a nagykaposi Magyar Közösségi Ház vezetője és Ádám Norbert – között.
A szervezők célja, hogy ez a folklórrendezvény a jövőben még inkább a helyi népi értékek feltárására és azok bemutatására irányuljon a hagyományőrző csoportok közreműködésével.
A II. Bodrogközi és Ung-vidéki Folklór Számadás a Debreceni Népi Együttes gálaműsorával és táncházzal zárult. A népzenei napon a magyarországi Flaska Banda húzta az egész napi talpalávalót.
A folklórrendezvény a „The Cross-Border Culture Art Space“ (Határon átnyúló kulturális művészeti tér) című projekt egyik kiemelkedő programja volt, melyet a nagykaposi székhelyű Nagykapos és Vidéke Társulás egy európai uniós projekt keretében valósít meg magyarországi és kárpátaljai partnereivel közösen.
Forrás: felvidek.ma