A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet – az Európai Unió Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 ArtSpace című projektjének keretében – Music Wonderworld, azaz „A zene csodálatos világa” címmel hangszerbemutató, -simogató programsorozatot indított, melynek első állomására október 25-én került sor a Beregardó központjában található Perényi Kultúrkúriában.
Mint Pallagi Mariannától, a PCS igazgatójától megtudtuk, eredetileg a nyíregyházi és szlovákiai partnereikkel forgószínpad jellegű programot terveztek, hogy elviszik ezt a kárpátaljai bemutatót Felvidékre és a nyírségi iskolákba, óvodákba is. Ám előbb a pandémia, most meg a háború miatt ez nem valósulhatott meg. Ám úgy döntöttek, hogy Kárpátalján megvalósítják jelenléti formában a tíz alkalomból álló, mintegy 300 gyereket megmozgató sorozatot – a helyszín minden egyes alkalommal a Perényi Kultúrkúria, ide érkeznek az iskolások. Ám készítenek egy bemutató filmet is, amit eljuttatnak a partnereikhez, hogy ha online formában is, de együtt kalandozhassanak a zene csodálatos világában.
A programba zenészeket, zeneiskolai tanárokat vontak be. Holozsai Imre vezetésével a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola és a Tulipán Tanoda pedagógusai mutatják be a különböző hangszereket: Turjanica Terézia a fuvolát és a furulyát, Varga Nikoletta a tangóharmonikát, Antal Diana a zongorát, Kacsó Marianna a vonósokat – a hegedűt és a nagybőgőt, Holozsai Imre a szaxofont, a tárogatót és a klarinétot, Markó Veronika pedig a csodálatos magyar népi húros hangszert, a citerát.
Ezen a kedd délelőttön nem volt hiány érdeklődőkből. A gyerekek kísérő tanáraikkal különböző iskolákból érkezve váltották egymást. Míg a gyönyörűen felújított kultúrkúria dísztermében a csoport egyik fele a hangszerekkel ismerkedett, a másik felének a szomszédos teremben kézműveskedésre nyílt lehetősége, s végül közösen vettek részt a hangszersimogatón, amikor is mindenki kézbe vehette és ki is próbálhatta a neki leginkább tetszőt.
Kovács Erzsébet
Forrás: karpatinfo.net