Látogatás a beregardói levendulamezőn, avagy Munkaland a nagycsaládosok számára

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesület az ArtSpace program keretében ellátogatott a Perényi Kultúrkúriába.

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesület már több éve szervez gyerekeknek Munkalandot, mely során egy-egy intézménybe, műhelybe, érdekes helyre látogatnak, és megismerkedhetnek egy-egy szakma rejtelmeivel. Ez alkalommal a beregardói Hegyalja levendulamezőt tekinthették meg, amely valóban a hegy aljában egy mesés helyen terül el.

A délelőtt a felújított Perényi Kultúrkúriában kezdődött, ahol a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet jóvoltából a gyerekek táncházon vettek részt Kokas Erzsébet vezetésével. Pihenésképpen kézműves foglalkozásra került sor, ahol szebbnél szebb levendulakoszorúk és levendulavirágok készültek.

A gyerekeket a kúriából a levendulamezőre Hapcsuk Gergely, a Perényi Kultúrkúria gondnoka és a virágmező megálmodója kísérte. A virágok közt el is kezdődhetett maga a Munkaland lényege: a gyerekek és anyukák megismerkedhettek a mediterrán növény termesztésének és feldolgozásának titkaival, örömeivel, nehézségeivel, valamint megtekinthették a virágból készült termékeket is.

A Pro Cultura Subcarpathica az ArtSpace című Európai Uniós programja keretében hívta meg a nagycsaládosokat.

A nyári melegben, a virág illatának felhőjében, a kézműves foglalkozás alkotása során, a játszás örömében a résztvevők, reméljük, valamennyire feledhették az ország háborús helyzetének bizonytalanságát.

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma

Leave a Reply