Sipot-vízesés/Sipot waterfall/Водоспад Шипіт

90011 Pylypets, Zakarpattia, Ukraine, Pylypets Kárpátalja Zakarpattia 90011, Ukrajna


A Sipot-vízesés

A Sipot-vízesés Kárpátalja egyik legismertebb és legszebb vízesése, mely mintegy 10 kilométerre található Fülöpfalvától (Pilipec).

A kisebb források hozták létre a mintegy 14 méter magas vízesést is, mely nem csak a tavaszi és nyári időszakban szép[1].

A vízesés nevének eredetéhez legenda is fűződik:

„Valamikor réges-régen Fülöpfalván élt két család. Az egyik család szegény volt, míg a másik gazdag. Az egyikben egy leánygyermek, míg a másikban egy fiúgyermek nevelkedett. A két fiatal egymásba szeretett. Azonban szüleik tiltották őket egymástól, így titokban találkoztak a hegy lábánál. Egyik alkalommal, amikor a leány a találkozóra ment, édesanyja is követte őt. Haragjában megátkozta a fiatalokat. Ekkor nagy vihar támadt, dörgött, villámlott és eleredt a zápor. A patakok hamar megduzzadtak, a két szerelmest pedig elsodort a víz. A lány édesanyja bánatában minden este kiment a vízeséshez, ahol lánya suttogását hallotta. Ezért is nevezték el ukránul „Sipit” (Suttogás) vízesésnek”[2].

 

[1] A Sipot-vízesés a Borzsa-havasban. (In: https://csamborgo.hu/2018/03/15/a-sipot-vizeses-a-borzsa-havasban)

[2] Водоспад Шипіт — найбільший водоcпад в Карпатах. (In: https://v-mandry.com/vodospad-shipit-najbilshij-vosdopad-v-karpatax/)

 

Shypit Waterfall

The Shypit Waterfall is one of the most famous and beautiful waterfalls in Transcarpathia, located about 10 kilometers from the village Pylypets.

Smaller springs have created a waterfall about 14 meters high, which is beautiful not only in spring and summer.[1]

There is a legend about the origin of the name of the waterfall:

Once upon a time, two families lived in Pylypets. One family was poor and the other was rich. One had a daughter and the other a son. The two young people fell in love. However, their parents forbade them to see each other, so they secretly met at the foot of the mountain. One day the girl went to meet the boy, and she was followed by her mother. She angrily cursed the young couple. Then came a great storm, thunder, a downpour. Soon the streams swelled, and two lovers were swept away by water. In her grief, the girl’s mother went out every night to the waterfall, where she heard her daughter’s whispers. That’s why the waterfall was named Shypit (whisper). [2]

[1] A Sipot-vízesés a Borzsa-havasban. (The Shypit waterfallіт) (In: https://csamborgo.hu/2018/03/15/a-sipot-vizeses-a-borzsa-havasban)

[2] Водоспад Шипіт — найбільший водоcпад в Карпатах. (Shipit Waterfall: the largest waterfall in the Carpathians) (In: https://v-mandry.com/vodospad-shipit-najbilshij-vosdopad-v-karpatax/)

Водоспад Шипіт

Водоспад Шипіт – один із найвідоміших і найкрасивіших водоспадів Закарпаття, розташований приблизно за 10 кілометрів від с. Пилипець.

Менші джерела створили водоспад висотою близько 14 метрів, який прекрасний не тільки навесні та влітку.[1]

Існує легенда про походження назви водоспаду:

«Колись у Пилипці жили дві родини. Одна сім’я була бідною, а інша – багатою. В одній виховували дівчинку, а в іншій хлопчика. Двоє молодих закохалися. Проте їх батьки заборонили їм бачитися, тож вони таємно зустрічалися біля підніжжя гори. Одного разу дівчина пішла на зустріч, за нею пішла мама. Вона з гнівно прокляла молодих. Потім настала велика буря, загриміло, пішла злива. Незабаром струмки набухли, і двох закоханих віднесла вода. У своєму горі мати дівчини щовечора виходила до водоспаду, де чула шепотіння дочки. Тому водоспад назвали Шипіт (шепіт)».[2]

[1] A Sipot-vízesés a Borzsa-havasban. (Водоспад Шипіт) (In: https://csamborgo.hu/2018/03/15/a-sipot-vizeses-a-borzsa-havasban)

[2] Водоспад Шипіт — найбільший водоcпад в Карпатах. (In: https://v-mandry.com/vodospad-shipit-najbilshij-vosdopad-v-karpatax/)