Tiszacsécse – Móricz emléke

Tiszacsécse, Kossuth utca 29., Tiszacsécse Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4947, Magyarország


Móricz emléke

 

  1. július 2-án Tiszacsécsén meglátta a napvilágot a későbbi magyar realista prózairodalom nagy írója Móricz Zsigmond. Édesanyja Pallagi Erzsébet egy református lelkész leánya, apja Móricz Bálint, aki öt holdjával jómódú gazdának számított. 

Hogy mit jelentett Móricz számára a falu, melyet 6 éves korában kényszerült elhagyni a családjával, a költő maga árulta el: „Énnekem Csécse marad a tündérsziget, ahová mindig visszavágytam, ahová mindig úgy tér vissza az emlékezet szárnyán a lelkem, mint a boldogság és a béke kedves szigetére.” 

A szülőház a falu milotai végén állt, ahol Móricz az 50. születésnapját ünnepelte. A család ezt után a kóródi végre költözött, mely házat az édesapja iskolának adta el a községnek, és költöztek át az ezzel szemben felépített házba. 

10 évvel az író halála után 1952-ben egy emléktáblát helyeztek el a ház falán. Móricz arca látható és tévesen szülőháznak van feltüntetve rajta az épület. 1966-tól napjainkig az emlékházban megtekinthető a paraszti élet használati tárgyai és a kisebbik helyiségben pedig egy irodalomtörténeti kiállítás.

 

Forrás: https://www.magyarsagunkhungarikumunk.hu/tiszacsecse/