Zsindelyes Pálinkafőzde és Cottage

Érpatak, Zsindelyestanya 3., Érpatak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4245, Magyarország


Zsindelyes Pálinkafőzde és Zsindelyes Cottage

Cím: 4245 Érpatak, Zsindelyes tanya 3.

 

Kitüntetett helyzetben van Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, hiszen a Nemzeti Értéktár és a Hungarikumok gyűjteménye palettáján is számos megyei értéket találunk. Köztük a pálinkát is, melyből megyénkben a Szabolcsi Almapálinka, a Szatmári Szilvapálinka és végül, de nem utolsó sorban az Újfehértói Meggypálinka is helyet kapott. Mi ez utóbbi szülőhelyére, Érpatakra látogattunk el.

Dióhéjban nehéz lenne összefoglalni, mi is az a ZSINDELYES – így csupa nagybetűvel, ahogy Papp József a főzde tulajdonosa beszél róla szeretettel, szenvedéllyel… 

  1. – Ebben az évben jött létre a Zsindelyes családi vállalkozásként a Szabolcs megyei Érpatakon, az ország negyedik magánfőzdéjeként. Több dokumentum, köztük térképek is igazolják, hogy a Zsindelyes Pálinkafőzde olyan helyszínen készíti ma a prémium italait, ahol több mint 230 éve főzik a pálinkát, sőt, már akkor használták az itt élők az égett bor és a pálinka szót is. 

Az elmúlt több mint 3 évtizedben hosszú utat tett meg a pálinka annak érdekében, hogy már ne egy egyszerű röviditalt értsünk alatta. 2004-ben Gyulán a pálinka népszerűsítésére a pálinkafőzés szakemberei megalapították a Magyar Pálinka Lovagrendet a pálinka hagyományainak ápolására, népszerűsítésére és a pálinkaszakma érdekeinek képviseletére. Ettől az időponttól számolhatjuk a pálinka reneszánszát országosan és érpataki vonatkozásban egyaránt. A lovagrend Szent Miklós választotta védőszentjéül. Azóta december 6. már nemcsak Mikulás-nap, hanem a Pálinka napja is. Az egyház és a pálinka kapcsolata ennél messzebbre nyúlik vissza. Máriapócson, a görögkatolikusság emblematikus székhelyén élnek a Bazilita szerzetesek. 

„Szabolcs megyében az itteni (megj.: máriapócsi) baziliták működtették az első serfőző házat. … A serfőzdék voltak egyébként az első pálinkagyártók, az ő szentjük is Miklós. Ők ültették el Magyarországon az első jonatán alma oltványt, ők honosították meg a megye gyümölcs-gyöngyszemét. Az almából pálinkát is főztek és a gyógynövényes párlataikkal gyógyítottak.”

A bazilitákkal kialakított kapcsolat eredményeként, az általuk rendelkezésre bocsátott receptúra alapján született meg a 33 gyógynövényből és alma pálinkából megalkotott Bazilita Keserű és likőr. Az elismerések sem maradtak el:

2010-ben Innovációs nagydíjat nyertek, 2014-ben világkupa aranyat szereztek, 2017-ben pedig Champion-díjasak lettek.

Szépen lassan ívelni kezdett a Zsindelyes-pálinka útja: az újfehértói fürtös meggypálinka már Zsindelyes néven Kiváló Magyar Élelmiszer-díjas lett, majd 5 évvel később, 2009-ben a Zsindelyes Pálinkafőzde Kft. megkapja a Magyar Agrárgazdasági Minőségí díjat. A meggypálinkán kívül számos termékük érdemelte ki a legjobbaknak járó elismeréseket, ezekről a Zsindelyes honlapján olvashatunk.

Pálinkáik sorából kiemelkedik a 2007-ben nemzeti eredetvédelmet, földrajzi árujelzői oltalmat kapott „Újfehértói meggypálinka”. Az „újfehértói” földrajzi jelzés kizárólag Magyarországon, ezen belül Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén termesztett meggyből készített termékeken használható. Az évtizedek, netán évszázadok során kivívott és elért eredményeket, szellemi és tárgyi értékeket a jövő számára óvni, a hagyományokat ápolni kell. Ezt a célt szolgálják a földrajzi eredetvédettséget és a nemzeti oltalmat jelentő minősítések.

A családi vállalkozás számára a pálinkafőzés mára már több mint megélhetési forrás, a hagyományőrzés, a magas színvonalra törekvés és az értékteremtés eszközévé vált, több mint egy egyszerű márka: tradíciók megőrzése, hagyománytisztelet, modernitás és a jövő generációinak tanítása egyesül az érpataki zsindelytető alatt – vallja Papp József a Zsindelyesről készült könyvben. Tudták, hogy a pálinka önmagában nem tartja fenn az érdeklődést, ezért a pálinkafőzde szomszédságában megépítettek egy kóstolóházat, melyet 2008-ban nyitottak meg a nagyközönség előtt. A ház a Pálinkaturizmus népszerűsítése jegyében főzdelátogatással és pálinkakóstolással egybekötött programmal várja az érdeklődőket.

A Pálinkaturizmus kialakítás ezzel nem ért véget, a tervek, álmok szövögetése tovább folyt.

Közel 10 éves tervezgetés eredményeként 2018-ban megnyílt a főzde és a Kóstolóház mellett egy, a maga nemében páratlan turisztikai komplexum, a Cottage is.  Ez az angol vidéki gazdaságot jelentő szó foglalja össze leginkább azokat az értékeket, amiben hisznek, ami a Zsindelyes tanyán létrejött és amit a saját felfogásukkal kiegészítve úgy hívnak Zsindelyes Cottage – a külsőre a múltat idéző, de a mai kor luxusával felszerelt szálláshellyel, fogadóval, Pálinkamúzeummal, fölszentelt kápolnával, egy gyümölcsfa-ligettel és egy piciny tóval. A múzeumfalura emlékeztető létesítmény a helyben megtermelt alapanyagokat felhasználó gasztronómiával, a nyugodt környezettel és a közvetlen vendéglátással várja a pihenni vágyókat, a gasztroturistákat, a házasulandókat. 

Kedvező földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően megközelíthetősége kiváló: a 4. számú főúton Nyíregyháza 20, Debrecen 30 km, néhány km-re az M3 autópálya, kiváló vasúti összeköttetés… 

 

A Zsindelyes világáról bővebben az alábbi oldalakon olvashatunk, ám azt gondoljuk, ezt látni kell!

https://zsindelyes.hu/hu/

https://zsindelyescottage.hu/