Színház a határon – képeken

2013 óta minden évben két-három napon át színi előadásokkal várják a nagyérdemű közönséget a szlovák–ukrán határ mellett fekvő Nagyszelmenc községben.

A járvány miatt két év kihagyás után idén végre újra sikerült megvalósítani a programot a rendezvény ötletgazdáinak, a Csemadok FINIRE Nagyszelmenci Alapszervezetének a Nagykapos és Vidéke Társulás  segédletével, a Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENI határon átnyúló együttműködési program 2014–2020 keretében, a „The Cross-Border Culture Art Space“ (Határon átnyúló kulturális művészeti tér) című projekt részeként.

A szeptember 16-ai és 17-ei hétvége alatt több színházi előadás (bábszínház, sanzonest, vásári komédia, népi történetek), népzene, néptánc és egyéb kulturális előadások kerültek színpadra.  A fő cél az volt, hogy színesebbé tegyék az itt élők kulturális életét, közelebb hozzák a színházat, a kultúrát a község és a környék lakosaihoz (gyerekekhez, idősekhez), akik egyébként nem jutnának el színielőadásokra.

Azt hiszem, idén is sikerült egy fergeteges kavalkádot tárni a közönség elé!

Felvidék.ma

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük